Gordon gondolatai

Gordon Ramsay korunk egy leghíresebb és legjobb szakácsa. A fickó, akinek nagy szája van, ám éttermei eddig 10 Michelin csillagot szereztek meg. Kis hazánkban egyetlen olyan étterem sincs, ami akár 1 csillaggal is büszkélkedhetne…

Nemrégiben jelent meg itthon “Vasárnapi ebéd” címmel szakácskönyve, ami számomra nagy meglepetést okozott. Sok olyan gondoltatot írt le, amit jómagam is fontosnak tartok vagy akár hasonlóképpen gondolok. Idecitálnék párat:

“Azért határoztam el, hogy elindítom a VASÁRNAPI EBÉD elnevezésű kampányt, mert megdöbbenve tapasztaltam, milyen sok család nem ül le soha együtt az ebédlőasztalhoz. Nem kell feltétlenül nagy família ahhoz, hogy együtt lehessen örülni a közösen elfogyasztott ételnek vagy egymás társaságának. És a vasárnaphoz sem kell ragaszkodnunk - a hét bármely napja megfelel arra, hogy a család és a barátok összejöjjenek együtt örvendezni, vagy akár szomorkodni. Ez fontos a gyerekek önbizalmának fejlődése szempontjából is. A kampány alapcélja a következő: váljanak ismét jelentős eseménnyé ezek a közösen eltöltött órák. ….
Amikor a gyerekek még nagyon kicsik voltak, és csak papit kaptak, akkor is együtt ettünk. Mint a legtöbb családban, ahol kisgyermekek vannak, mi si általában a sült csirkét, bárányt, marhát, stb. váltogatjuk és minden héten megpróbálunk megismertetni velük egy-egy új ízt vagy zöldséget. Ahoyg fejlődik az ízlésük, úgy változik a menü is. “

“Ami friss, az egészséges. Ehhez nem kell atomfizikusnak lenni.”

“Mióta lett mindenki ilyen finnyás? Ha a gyerekeid azt látják, hogy Te is nyitott vagy az új ízekre, előbb-utóbb ők is kipróbálják. De a legjobb, ha bevonjuk a kölyköket a főzésbe.

“Étkezés közben kapcsoljuk ki a tévét. Teljesen fölösleges, hogy szóljon, miközben a családtagokkal és a barátokkal akarunk beszélni. Az étkezés az étel élvezetéről és megbecsüléséről szól - szánjunk erre időt. Ehhez semmi szükség a tévére.”

“A legfontosabb, hogy élvezzük a főzést. Az ételkészítés nem olyasmi, amitől rettegni kell. Nincs mitől tartani. Az ember a hibáiból csak tanul, de ez ne szegje a kedvünket. Én is elrontom néha és én is tanulok új dolgokat - de etől még nem adom fel és másnak sem szabad. Addig kell próbálkozni, amíg nem megy!”

Megjegyzések

  • Még senki sem írt megjegyzést. Legyél te az első!

Mit szólsz?

Engedélyezett XHTML tag-ek: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>